Négy kaptár
I.
A Nílus partján Kleopátra
befogott egy méhrajt.
Nagy, vaskos edénybe zárta őket,
és magányos éjszakákon
az állatok dühéből merített vigaszt.
A fazék fala remegett.
II.
A Bírák Könyvében Sámson puszta kézzel
töri ki egy oroszlán nyakát. A fenevad holtan hever,
állkapcsai kettéállnak. Sámson később visszatér
a tetthelyre, s látja, hogy a dög fogai körül méhek zsonganak.
Közelebb lép. Lépesmézet talál. Letör
egy aranyszínű, csöpögő darabot,
enni kezdi – séta közben ujjait nyalogatja.
III.
Bataille kifinomult szadizmusával
a herékhez hasonlítja a misztikusokat,
amik életüket áldozzák királynőjükért.
A nász után a végső fény – Isten – felé repülnek,
potrohuk szétszakad,
s ennek következménye mindig
halál.
IV.
Vergilius – a méhek költője – nem tudta,
hogy a dolgozó méhek táncolnak,
társaik ekképp tájékozódnak, hol az új virág.
Potrohukat más méhek csápjaihoz dörzsölik,
a riszálás időtartamából kiderül, milyen messze van a nektár;
táncukkal nyolcasokat rajzolnak a levegőbe,
így jelzik a felfedezés pontos helyét
a Naphoz viszonyítva. Ezt Karl von Frisch fedezte fel
csaknem húsz évszázaddal Vergilius halála után,
aki pedig tévesen azt hitte, a méhek
kavicsokat gyűjtenek a kaptár megerősítésére,
mint hajósok a nyílt tengeren, ha
vihar közeleg.
Fordító: Zahorecz Eszter
Borító: Unsplash
